Utolsó figyelmeztetés: Kész! Rajt! Esküvő! 1.rész

Egy menyasszony naplójából

Egy napsütéses őszi reggelen kedvesem egy szál vörös rózsával ébresztett. A rózsa szárán megcsillant a várva várt eljegyzési gyűrű, én pedig azóta boldog menyasszonyként szervezgettem az esküvőnket. A Nagy Nap időpontját januárra tűztük ki.

A kellemes tervezgetéssel teli hónapokban még időben elkezdtem egy ránctalanító szépségkúrát a Bársony Klinikán. A vágyam annyi volt, hogy varázsoljanak belőlem 30 év alattinak látszó menyasszonyt! (Életkorom jóval meghaladja a 30-at…) Nos, a problémáimra összeállított  
Bársony anti-aging program eredményeképpen pigment-foltjaim már alig láthatók, bőröm látványosan kisimult, szarkalábaim pedig csak emlékeimben szerepelnek.

Időközben eljött a december, vele a „kötelező” és rendszeres édességfogyasztás. Ugye, nem kell részleteznem? Persze minden szelet bejglinél eszembe jutott a már lefoglalt, szorosan alakomra igazított (úgyis fogyok kicsit a stressztől) menyasszonyi ruhám, de elhessegettem a gondolatot: ah, van még időm a diétára.

A karácsonyt követő napon azonban majd sírva fakadtam, mikor nem sikerült begombolnom a farmerem. A kíméletlen szobatükör elé álltam és elborzadva kisebb-nagyobb hurkáimtól felálltam a mérlegre is. Kisebb sokkot kaptam látva, hogy kb. 5 kg választ el az álomsúlyomtól, vagyis az álomruhámtól, az álomesküvőmön készülő karcsú hercegnő-fotókról nem is beszélve. Hogy áll majd így rajtam a nyitott hátú, ujjatlan menyasszonyi ruha? Egyáltalán beleférek? Belém hasított a felismerés: itt azonnali cselekedni kell! A visszaszámlálás megkezdődött, 3 hetem van az esküvőig! De hogy leszek karcsú és feszes ennyi idő alatt? Segélytelefonom természetesen a Bársony Klinikán csörgött, ahol mielőbbi alakformálás-konzultációt kértem.

Kérdezzen az orvostól!

Ha többet szeretne tudni kezeléseinkről, ha nem biztos benne, melyik nyújtaná az Ön számára az ideális megoldást, tegye fel kérdéseit szakorvosainknak!

Kérdezni szeretnék

Pácienseink véleménye

Ők azok, akik változtattak azokon a problémákon, amik esetleg már évek óta nehezítették a mindennapjaikat és nálunk szerzett tapasztalataikat megosztják kedves olvasóinkkal.

Elolvasom

Kezeléseink ára

Kötelezettség nélkül is felkeresheti klinikánkat, és személyesen tájékozódjon kezelt pácienseink tapasztalatairól, eddigi eredményeinkről.

Részletek

Szépségpont gyűjtés

Szeretné Ön is jelentős kedvezményekkel, vagy akár ingyen megoldani esztétikai problémáit? A Bársony Szépségpontokkal ez lehetséges.

Részletek