A karcsúsító ultrahang
![]() |
A zsírpárnák makacs dolgok. Kényelmesen elhelyezkednek a csípőnkön, combunkon, vagy a bikini vonal felett a hasunkon és nehezen beszélhetők rá a „távozásra". A világújdonságnak számító Ultracontour kezelésnek azonban ők sem tudnak ellenállni! |
A gép és az új, ultrahangos zsírbontás eljárás francia találmány, amit Európa és Ázsia kiváló szakemberei teszteltek. A már eddig ismert ultrahangos alakformálásokkal ellentétben a berendezés úgynevezett fókuszált ultrahangot bocsát ki, így az ultrahanghullámok egy pontban összpontosulnak a bor felszín alatt és ebben a pontban a zsírsejtek szétrepednek. Így az adott területen látványosabb változtatás érhető el.
A berendezés megérkezett a Bársony Esztétikai Lézerklinikára is, melynek orvosai és asszisztensei az elsők között kezdték el a kezeléseket Magyarországon. Dr. Horváth Zsuzsa nemcsak a szakirodalom, hanem saját tapasztalataik alapján is arról számol be, hogy 4-6 kezelés után az eredmény valóban centiméterekben mérhető. Karcsúbb lesz az adott terület, ahol a fókuszált ultrahangot bevetik, és általában már az első alkalom után látható a változás. Volt olyan páciensük, aki négy hét elmúltával egy számmal visszalépett a ruhaméret táblázaton.
„Az, hogy mennyire látványos az eredmény, függ az alkattól is. Nem ígérjük, hogy a kezelések után mindenki kisebb ruhát hord majd, de a 2-6 centivel kevesebb körméret általános. Az Ultracontour nem fogyókúra, hanem alakformálás. A tornával és fogyókúrával sem eltüntethető makacs zsírpárnák is bonthatók le vele" - mondja a borgyógyász szakorvos.
Az új eljárás bevezetése pillanatától kezdve hihetetlenül népszerű lett a Bársony
Klinikán. Nem csoda, hisz kiváltható vele a sebészeti zsírleszívás. Az ultrahangos kezelés nemcsak, hogy fájdalommentes, de kellemes és semmiféle kényelmetlen utóhatása nincs. A páciens 45 percet tölt a kezelőben.
A zsírlebontás két fázisban történik:
1. Ahogy általában az ultrahangos vizsgálatoknál, itt is zselé kerül a kezelőfejre, ami ebben az esetben egy „nagyra nőtt" számítógépes egérre hasonlít. Ezt helyezik rá a kiválasztott testrész több pontjára. De nem húzzák, nem nyomják. A páciens gyakorlatilag semmit nem érez.
„A magas intenzitású, fókuszált ultrahangkezelés, másfél centi mélyen töri össze a zsírsejteket. Egyébként ugyanezt a módszert használják a sebészetben például az epe- és vesekövek eltávolításra is. A bor alatti zsírsejtek szinte szétrepednek ott, ahová az ultrahangot célzottan irányítjuk és a helyükön folyékony zsírsavak, és sejtmaradványok keletkeznek amelyeket nyirokmasszázzsal a szervezet maga távolítja el a kezelt területről" - magyarázza Dr. Horváth Zsuzsa borgyógyász.

2. A kezelés második felében kerül sor az ultrahangos nyirokmasszázsra. Rugalmas gumiszalagokkal, piskóta alakú kezelőfejeket rögzítenek az adott területre. A páciens melegséget, kis bizsergést érezhet. A felszabadult zsírsavak a nyirokrendszer közvetítésével a májba jutnak. A máj átalakítja ezeket, hasonlóan a táplálékkal felvett zsírokhoz.
A Bársony Esztétikai Lézerklinikán orvosi vizsgálattal kezdődik a kúra. A klinikán nemcsak az érdeklődők egészségi állapotát mérik fel, hanem a kezelés várható eredményeit is. Az őszinteség itt alapelv. Nem kecsegtetik fogyással például a túlsúlyosokat, és nem ígérnek teljes alkatváltás azoknak, akik hastól a combig mindenütt le akarnak faragni magukból. Dr. Horváth Zsuzsa azt is elmondta, miért:
„Egy héten csak egy kezelés adhatunk, meghatározott „lövésszámmal", vagyis meghatározott energia mennyiséget juttathatunk be a zsírszövetekbe. Ezt túllépni nem szabad! Ha valaki extrém módon túlsúlyos, az eredmény nem lesz látványos. Ugyanez történik, ha a páciens egyszerre több helyre kéri a kezelést. Nagyobb területre kell elosztani a belövések számát, így mindenütt csak kisebb hatás várható. Ha viszont van némi „úszógumi" a csípőjén, vagy két „zsemle" a hasán, és csak erre koncentrálunk, imponáló lesz a változás."
Az elmúlt időszakban a Bársony Klinikán a húszévesektől a hetven évesekig sokan kipróbálták - sikerrel - az új alakformálást. A kezelés eredményessége szempontjából azonban az ideális felső korhatár az 55 év.
A kevésbé kisportoltak előnyben! A puhább szövetekkel könnyebb a dolga az ultrahangnak.
A megcélzott területek: has, csípő, comb. Ráadásként az ultrahangos nyirokmasszázs hatására a narancsbor is szépen rendeződik.
S hogy mennyire tartós az Ultracontour eredménye? Annyira, amennyire képesek vagyunk odafigyelni az étkezéseinkre, a megfelelő mozgásra, nem növeljük a testsúlyunkat, hogy ne növesszünk újabb zsírpárnákat.
Kiknek ajánlják?
Enyhén és közepesen súlyos nőknek és férfiaknak - Azoknak, akik nem tudnak megszabadulni a hason, combon, csípőn megjelenő zsírpárnáktól - Akik gyorsan, fájdalommentesen, tartós eredményt szeretnének
ULTRACONTOUR DIÓHÉJBAN:
- fókuszált ultrahangos kezelés két lépésben.
- a beavatkozás hatására a szervezet saját maga végzi el a zsírok lebontását.
- a kezelt terület térfogata látványosan kisebb lesz.
- hosszan tartó eredmény, a zsírsejtek száma tartósan csökken.
- nincs fájdalom, műtéti kockázat, mellékhatás.
- nincs lábadozási időszak, kényelmetlen utóhatás.
- 4-6 alkalom, hetente egyszer 45 perc.
- a Bársony Esztétikai Lézerklinikán orvosi garancia.
A fókuszált ultrahang pontosan dolgozik, csak a megcélzott területeken fejti ki hatását anélkül, hogy a környező szöveteket, ereket, idegeket érintené.
Kérésére ingyenesen elküldjük írásos tájékoztató anyagunkat és kedvezményes kezelésekre felhasználható kuponfüzetünket.
Megrendelés telefonon:
(06-1) 22-77-66-9 = (06-1) B A R S O N Y
Megrendelését az alábbi űrlap kitöltésével is leadhatja:













