25 ÉVE A MEGBÍZHATÓ VÁLASZTÁS

„Megfelelő szakértelemmel kell rendelkeznem, amit felelősséggel használok”

Bertalan Annamáriával beszélgettünk.

Annamari már több mint 12 éve a Bársony csapat oszlopos tagja. A BÁRSONY BUDA ,a BÁRSONY NYUGATI és már a BÁRSONY ÓBUDA páciensei is ismerhetik szakértelmét. Közreműködésével rengeteg videót forgattunk már a Bársony kezelésekről.

Mióta vagy a Bársony csapat tagja?Bertalan Annamária

2009 februárjában kezdtem itt dolgozni. Abban az évben nyitott a MOM park melletti klinika. Kezdetben ott dolgoztam. 2018. novembere óta pedig az újonnan nyitott Nyugati téri klinika, majd 2021 novembertől az óbudai klinika vezető asszisztense is vagyok.
 

Mit jelent számodra a Bársony?

A Bársony előtt kozmetikusként dolgoztam, amit nagyon szerettem, de tudtam, hogy azokkal a készülékekkel, amiket meg tudok finanszírozni, sosem tudnék igazán hatékony eredményeket elérni. A Bársonyban olyan kezeléseket végezhetek, amik igazán hatékonyak, és segítenek a kívánt eredmény elérésében.

Nagyon fontos számomra, hogy mivel erős és hatékony kezelésekről van szó, megfelelő szakértelemmel kell rendelkeznem, amit felelősséggel használok a legjobb eredmény elérése érdekében. Minden nap új kihívásokkal találkozok, így a munkám nem válik egyhangúvá.

A másik, ami fontos számomra, hogy segíthetünk azoknak a pácienseknek, akiket lelkileg is megvisel a nem kívánt területeken növekvő szőrzet, értágulat, vagy pigmentfolt. Mindig felvillanyoz, amikor látom az eredményt és a páciens boldog arcát például egy eredményes arc szőrtelenítés után.

Van kedvenc kezelésed? Melyiket próbáltad ki vagy használod rendszeresen?

Bertalan Annamária munka közbenA kedvenc kezeléseim sorrendben: lézeres szőrelenítés, photorejuvenáció, mezoroller, Velashape.

Kipróbáltam már a lézeres szőrtelenítést, VelaShapet, Ultracontourt és a népszerű injekciós kezelést, a mimikai ráncaim csökkentésére. Ez utóbbit rendszeresen alkalmazom, nagyon szeretem és abszolút bevált.

Már alig várom, hogy kipróbáljam a Vivace kezelést. Pácienseink is nagyon szeretik és elégedettek a végeredménnyel. Biztos, hogy ez lesz a következő kezelésem!

barsony.hu - Prospektus
Bársony magazin
Beszélgetés Kasztl Szilviával
Kasztl Szilviával – a Bársony Orvos-Esztétika MOM Park melletti központjának vezető asszisztensével beszélgettünk. Manapság már egyre ritkább, hogy...
Kezeléseink ára

Kötelezettség nélkül is felkeresheti klinikánkat, hogy személyesen tájékozódjon kezelt pácienseink tapasztalatairól, eddigi eredményeinkről.

Részletek

Szépségpont gyűjtés

Szeretné Ön is jelentős kedvezményekkel, vagy akár ingyen megoldani esztétikai problémáit? A Bársony Szépségpontokkal ez lehetséges.

Részletek