„A mai korszerű technológiákkal már nagyon szépen ki lehet tolni az öregedés jeleit” – páciensünkkel Rohonczi Anitával beszélgettünk.
Sokan ismernek vagy úgy érzik ismernek az instagram poszjaid alapján. Mi az amiről nem beszélnél, posztolnál szívesen a nagyvilágnak? mi az ami csak a "tiéd"?

Képeid mindig profin komponáltak és ízlésesek. Kevesen tudják, hogy profi fotós is vagy....
Anyukám profi fényképész és operatőrként dolgozott gyerekkoromban, így kamerák között nőttem fel. Mindig mindent megörökítettem és órákon át nézegettem a fényképeket a szobámban. Sose tudatosult nálam, hogy fotós vagyok, egyszerűen észrevétlenül végigkísérte az életemet.
Az eredeti szakmám a térképészet is közel áll a fotógrafáláshoz, volt is olyan tantárgyam, ahol analóg fényképeket készítettünk és hívtunk elő a laborban. Grafikai programok sokaságát tanultuk ki az egyetemi évek alatt. Onnantól kezdve a Photoshop megszállottja lettem, nem telt el úgy nap, hogy ne retusáltam volna ki valamilyen képet. Később Photoshopot is tanítottam másoknak. A blogomon is látszik, hogy teljesen fotó orientált. Azokat a képeket, amiken nem én vagyok rajta azokat magam szoktam fotózni és minden képet én utómunkázok, hogy átjöjjön a stílusom és az aktuális hangulatom. Az elmúlt 5 évben egyre többször fotóztam a fashion weekeken Milánóban, Párizsban és New Yorkba a divatbemutatókon és a backstagekben. Majd új szerelem ként lépett az életembe a rock koncertek őrült pillanatainak a megörökítése. Utána jött, hogy a balett fotózásába is magával ragadott. A környezetem folyamatosan biztatott, hogy ezzel is kéne foglalkoznom.
Év elején az egyik barátnőm elhívott Keleti Éva kiállítására a Műcsarnokba, ahol maga a Kossuth díjas fotóművésznő tartott nekünk egy felejthetetlen tárlatvezetést. Utána lehetett vele beszélgetni és én egyszer csak előhúztam közben a telefonomat és büszkén megmutattam neki a koncert fotóimat. Rá pár hétre felhívott magához a lakásba és abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy hasznos tanácsokkal és házifeladatokkal látott el. Attól fogva minden megváltozott bennem, és sokkal tudatosabban tekintek a fotózásra. Nagyon nagy álmom, hogy egyszer egy kiállításon láthassam viszont nagyba kinyomtatva a fényképeimet, azokról a csodálatos művészekről, akiket megörökítettem.
Idén ősszel még több kihívás elé fogok nézni, mert újra egyetemista leszek és egy csodálatos szakmát fogok kitanulni, a dokumentumfilm készítést. Nagyon fontosnak tartom a dokumentálást, hogy megmaradjanak az értékes dolgok és emberek az utókornak.
Posztjaidból érződik, hogy nagyon odafigyelsz magadra, a külső megjelenésedre. Mik a te szépségtippjeid?

A munkám során fontos a külső megjelenés. Nagy sok itthoni és külföldi eseményen veszek részt a divatvilágában, ahol mindenkinek tökéletes a külseje, így nekem is az életem részévé vált, hogy sokat foglalkozzak a bőröm ápolásával.
Napi szinten reggel és este öregedéstgátló krémeket és szérumokat használok. Az elmúlt évben sok időt töltöttem repülőn, és az ottani levegő nagyon szárítja a bőrünket, így egy idő után egy külön travel beauty csomaggal szálltam fel a gépre és kialakítottam a magam arcápolási rutinját.
Imádom a beauty sajtótájékoztatókra járni, mert rengeteg információt tudok meg a legújabb termékekről és kezelésekről. Mindig nagy izgalommal próbálok ki a legújabb dolgokat és A VIVACE kezelés is ilyen volt.
Miért a VIVACE kezelés mellet döntöttél?

Miért a Bársonyt választottad?
Ha az arcomról van szó, akkor mindig szeretek minőségi dolgokat használni és egyértelmű volt, hogy a Bársonyt választom, mert több éves múlttal rendelkező neves klinika. Ajánlás alapján jutottam el ide és azóta részt vettem egy VIVACE arckezelésen, ami tényleg egy csoda. Megújította az arcbőrömet, eltüntette a mikroráncokat és pár hónap után elkezdődött a kollagéntermelés beindulása a bőrömben. Sokféle arckezelést próbáltam már a blogommal kapcsolatban, de ez lett a totál kedvencem.
Bársony magazin
- páciensünkkel, Dobos Evelin színésznővel beszélgettünk.
Még csak 27 éves, de már ki meri mondani: sok jó dologban vett részt. A Bársony...
Orvos-esztétikai arckezelések tekintetében a legfontosabb kérdés a hatásosság és az eredmény tartóssága. Egy esztétikai klinikán végzett arckezelés a...
Kezeléseink ára
Kötelezettség nélkül is felkeresheti klinikánkat, hogy személyesen tájékozódjon kezelt pácienseink tapasztalatairól, eddigi eredményeinkről.
Szépségpont gyűjtés
Szeretné Ön is jelentős kedvezményekkel, vagy akár ingyen megoldani esztétikai problémáit? A Bársony Szépségpontokkal ez lehetséges.