25 ÉVE MEGBÍZHATÓ VÁLASZTÁS

"A lézeres szőrtelenítéssel időt spórolok”

- a Bársony páciensével, Czutor-Kilián Zsanettel beszélgettünk

Nem szeret szerepelni, de 2011-ben, amikor hozzáment a Belmondo frontemberéhez, a nála 20 évvel idősebb Czutor Zoltánhoz, óhatatlanul a figyelem középpontjába került. A Nyerő Páros című műsorban még többen ismerték meg a nevét, és bár a vetélkedőt nem nyerték meg, egy ország szemében váltak a jó párkapcsolat szóvivőivé.

A korkülönbség miatt sokáig szkeptikus volt a nyilvánosság a kapcsolatotokkal szemben, de az eltelt 10 év titeket igazol. Szerinted mi a párkapcsolatotok titka?

Arra jöttem rá az évek alatt, hogy egy kapcsolat ugyanolyan, mint egy növény: oda kell rá figyelni, gondozni, táplálni, törődni kell vele. Attól, hogy két ember eljut a házasságig, még nem szabad egymást feltenni a polcra és azt gondolni, hogy a másik onnantól kezdve ott lesz. Szerintem mi mindig figyeltünk rá, hogy velünk ne történjen ez, ne kényelmesedjünk el, és mindig volt valamilyen kisebb-nagyobb közös célunk, ami előrevitt minket: gyerekvállalás, autó vásárlás, vagy akár a lakás csinosítása.

Ha már közös célok, közös akusztikus koncertetek is volt Czutorok néven.

Vicces, mert ez a véletlenen múlt: csak nemrég derült ki Zoli számára, hogy én is tudok énekelni. Évekig nem mertem neki megmutatni, mert azt gondoltam, hogy ő mégiscsak egy hivatásos énekes, aztán egy nap arra jött haza, hogy énekelek a fürdőszobában, és döbbenten kérdezte tőlem, hogy miért nem mondtam eddig egy szóval sem, hogy így énekelek. Ebből a véletlenből nőtte ki magát egy idő után a Czutorok akusztikus koncert.

Azt már tudjuk, hogy odafigyeltek a párkapcsolatotokra. Önmagaddal hogyan törődsz?

Most, hogy már kicsit nagyobbak a gyerekek, egyre inkább vissza tudom hozni az énidőt az életembe. Amíg a gyerekek valamilyen foglalkozáson vannak vagy az édesapjuk vigyáz rájuk, addig igyekszem mozogni: futok vagy táncolok. Szeretek festeni is, az nagyon feltölt, és persze a külsőmre is odafigyelek.

Kipróbáltad a lézeres szőrtelenítést. Milyen tapasztalatokkal távoztál?

Abszolút pozitív volt a benyomásom mindenről: szakszerű volt a kezelés, kedvesek az alkalmazottak, és teljesen fájdalommentes volt minden. Az eredmény is magáért beszélt: gyakorlatilag már egy kezelés is látványos eredményt hozott nálam. A legnagyobb pozitívum számomra mégis az, hogy egy-egy ilyen kezeléssel időt tudok magamnak spórolni, hiszen utána nem kell rendszeresen foglalkoznom a szőrtelenítéssel.

Ajánlanád másoknak a Bársonyt?

Nyugodt szívvel, hiszen már a honlapjuk is tükrözi, mire számíthat náluk az ember: profizmusra, kedvességre, rugalmasságra. Három központjuk is van, így mindenki megtalálhatja a hozzá legközelebb esőt - nekem például csak két sarkot kellett sétálnom hozzájuk az otthonomtól -, ami szintén megkönnyítik az ember életét, hiszen ezzel is időt spórolnak nekünk.

barsony.hu - Prospektus
Bársony magazin
hámlasztás vs lézeres szőrtelenítés
Az otthon végezhető kémiai hámlasztás ma már szinte rutinnak számít. Mégis, hogyan kapcsolódik ez a lézeres szőrtelenítéshez?  Az arc hámlasztáson...
Mindent a lézeres szőrtelenítésről
Borotva, hideggyanta, meleg gyanta, epilátor, szőrtelenítő krém, hosszú nadrág harminc fokban. Dolgok, amikből a legtöbb nőnek már elege van, amikor...
Kezeléseink ára

Kötelezettség nélkül is felkeresheti klinikánkat, hogy személyesen tájékozódjon kezelt pácienseink tapasztalatairól, eddigi eredményeinkről.

Részletek

Szépségpont gyűjtés

Szeretné Ön is jelentős kedvezményekkel, vagy akár ingyen megoldani esztétikai problémáit? A Bársony Szépségpontokkal ez lehetséges.

Részletek